Egy láthatatlan kéz segít téged októberben

Ebben a hónapban meg kell állnod egy kicsit és vissza kell tekintened az ebben az évben megtett utadra. Végig kell nézned, hogy az éves célkitűzésed megvalósítása során milyen mérföldköveket érintettél. Vizsgáld meg a döntéseket, amit az idei évben hoztál. Mit tettél helyesen? Mi az, amit most már másképp csinálnál, mint korábban. Mivel egy újabb magas pontra értél az idei évben, ezért innen nem csak vissza, hanem előre is tekinthetsz, hogy megnézd a célkitűzésed összhangban van e azokkal a mag értékekkel, amik az egész életedet meghatározzák

Szánj időt arra, hogy egyedül legyél

Most az átlagosnál is több időre lesz szükséged, amit egyedül töltesz el, mert az önvizsgálatot nem folytathatod le úgy, hogy közben folyton nyüzsögnek körülötted. Tölts el minden nap legalább harminc percet úgy, hogy közben senki ne zavarjon. Ilyenkor tedd fel magadnak a kérdést: Merre tart most az életem? Mit kell tennem, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki belőle?

Ha úgy találod, hogy ebben az évben nem értél el mindent, amit szerettél volna akkor se keseredj el. Most csak az számít, hogy útjára indítottad a változást, aminek a hatása hosszú távon is érezhető lesz számodra és igazából két év múlva teljesedik majd ki.

Használd az egyedüllét perceit arra, hogy magad elé vetítsd a jövőt, amit élni kívánsz. Lásd minél tisztábban és részletesebben, hogy milyen eredményeket akarsz elérni az elkövetkező években. Ha csak a legkisebb lépést is megteszed az irányába máris elültetsz egy magot, ami a földben fog kicsírázni és hamarosan zöld hajtásokat is hoz.

A problémákat nem oldhatod meg
azon a szinten, ahol létrejöttek

Akármilyen kihívással kell is szembenézned, biztos vagyok abban, hogy nyakig ülve a problémában nem fogsz jó megoldást találni rá. Egyszerűen hátrébb kell lépned egyet ahhoz, hogy kívülről nézhess rá a helyzetre, mint egy külső szemlélő. Amikor eltávolodsz a konkrét helyzet teremtette konfliktustól, akkor lehetőséget adsz magadnak, hogy tisztán láss.

Megnyílik egy addig elzárt csatorna és elkezd áramlani hozzád az intuitív megoldások egész sora. Ha hátrébb akarsz lépni  akkor semmilyen különleges dolgot nem kell tenned, egyszerűen csak csinálj valami egészen mást, ami nem ugyanazon a módon köti le a figyelmedet, mint az adott probléma. Jó megoldás az aktív testmozgás, vagy a tökéletesen relaxált állapotban végzett meditáció.

Készülj fel az előtted álló rendkívül energikus hónapokra

A nagy hajrá még hátra van ebben az évben. Két energikus hónap még előtted áll, így nem árt ha felkészülsz testileg, lelkileg és szellemileg is arra, hogy teljes erőbedobással tudj küzdeni az év végén. Most viszont van még egy kis időd szusszanni egyet. Szánj időt egy hosszabb pihenőre vagy egyszerűen adj magadnak néhány szabadnapot, amikor nem csinálsz semmit csak létezel. Olvass el egy könyvet, amire már régóta készülsz vagy ülj be egy jó mozira. A lényeg, hogy kapcsolódj ki és lazíts. Miközben elengeded a mindennapok feszültségét óriási felismerésekre tehetsz szert.

Vezess naplót a felismeréseidről. Amikor ellazult állapotba kerülsz sokszor olyan megoldásokat kapsz a korábbi problémáid kezelésére, ami megfeszült állapotban soha nem jutott volna el hozzád. Figyeld az álmaidat, mert az útmutatások onnan is érkezhetnek. Közvetlenül ébredés után vagy elalvás előtt is kaphatsz sugallatokat. Tartsd a jegyzetfüzeted közvetlenül az ágyad mellett, hogy felírhasd ezeket a felismeréseket. Ha meditációs gyakorlatokat végzel, akkor jegyezz fel minden egyes képet, gondolatot, megérzést, ami a meditáció közben vagy azt követően érkezik.

Kattints ide, mert az első lépésben a születési dátumod alapján elkészítem neked a havi energetikai előrejelzésedet, aminek a segítségével útmutatást, megerősítést adok neked, hogy ne bizonytalanodj el és biztos legyél abban, hogy jó irányba tart az életed>>>

Kapcsolódj össze a magasabb intelligenciával

Amikor lehetővé teszed magad számára, hogy eltávolodj egy kicsit a mindennapok nyüzsgésétől, akkor a létrejövő nyitottságod lehetővé teszi, hogy a magasabb dimenziókból olyan információhoz juss, ami a szemed számára láthatatlan. Ilyenkor egy magasabb intelligenciával kapcsolódsz össze, amit Belső Irányításnak hívunk. A Belső Irányítás pontosan tudja minden pillanatban, hogy mit kell tenned, merre kell menned és hogyan kell döntened az életed fontos kérdéseiben. Ez a kapcsolat nem csupán átmeneti és nem korlátozódik kizárólag erre az időszakra. Ebben az időszakban lehetőséged van felvenni vagy elmélyíteni a kapcsolatod a Belső Irányítással.

A Belső Irányítás mindig az érzéseiden
keresztül üzen számodra

Ha a kapcsolatotok elmélyült, akkor a hétköznapi éber tudatállapotban is kapcsolatban maradhatsz a vele. Ha a gondolataid és a mindennapi problémáid túlságosan eldugaszolják az energetikai csatornádat, amin keresztül kommunikáltok egymással, akkor az álmaid és a mély meditációid során üzen neked képek formájában. Azonban a képeknél mindig sokkal fontosabb az érzés, ami utána marad. Emlékezz csak vissza a legutóbbi rossz álmodra. Amikor felébredtél, akkor nem a képek, hanem az utána maradó érzések voltak a legrosszabbak, amik valamilyen figyelmeztetést továbbítottak számodra.

Amikor folyamatos kapcsolatban vagy a Belső Irányítással, akkor nem kell, hogy álmodj ahhoz, hogy jelzést kapj arról, hogy valami veszély leselkedik rád vagy pedig valamilyen lehetőség áll előtted. Ha tartós kapcsolatban vagy a Belső Irányítással, akkor nem elsősorban a veszélyek elkerülése az, amiről a kapcsolatotok szól, hiszen a cél, hogy az életutadon járva minél mélyebb tapasztalatot szerezz.

A Belső Irányítás mindig figyelmeztet, ha letérsz az útról

A Belső Irányítás első számú feladata, hogy gondoskodjon róla, hogy ne térj le az életutadról. Amikor zárva van a spirituális csatornád, akkor nincs más lehetősége, mint kívülről jövő jelzések formájában felhívni a figyelmedet arra, hogy letértél az útról. Ilyen figyelmeztetés lehet a betegség, a baleset. Jó ha tudatában vagy annak, hogy semmi nem történik véletlenül az életedben. Ha az életed valamely történése erős hatással van az érzéseidre, akkor biztos lehetsz abban, hogy a Belső Irányítás üzent számodra.

Ebben a hónapban igyekezz tisztán tartani az érzéseidet. Ha csak teheted ne nézz televíziót, kapcsold ki a rádiót és ne olvass híreket sem, mert ezek az impulzusok erősen torzítják a Belső Irányítás üzeneteit. Ha úgy érzed, hogy teljesen össze vagy zavarva és már nem tudod megkülönböztetni, hogy mi az, ami belülről és mi az, ami kívülről érkezett hozzád, akkor igyekezz hosszabb időre minden külső zavaró tényezőt kiiktatni. Ha csak teheted, akkor az emberi kapcsolataidat is szorítsd minimálisra és tarts szellemi és lelki diétát. Néhány napon belül tökéletesen kitisztul a csatornád és újra áramolni fognak hozzá a Belső Irányítás sugallatai.

Segítek neked meghallani a belső üzeneteket

Amikor összhangban vagy önmagaddal és a körülötted lévő energiákkal, akkor ösztönösen is jó döntéseket hozol és jó irányba kormányzod az életed. Amikor nem veszel tudomást a körülötted történő láthatatlan változásokról, akkor akaratlanul is letérsz a helyes útról és felborul a lelki egyensúlyod. Annak érdekében, hogy tisztába kerülj a saját energiáddal elkészítem számodra a születési dátumod alapján az október havi számmisztikai előrejelzésedet, hogy biztosítsalak arról, jó irányba tart az életed.

Kattints ide és a születési dátumod alapján elkészítem neked a havi energetikai előrejelzésedet, aminek a segítségével útmutatást, megerősítést adok neked, hogy ne bizonytalanodj el és biztos legyél abban, hogy jó irányba tart az életed>>>


mit_hoznak_neked_az_oktoberi_energiak_fekvo_banner

About The Author

Schilling Péter

A 2019 A Bőség Éve, az Ébredj Fel! és a Nincsenek Véletlenek című spirituális sikerkönyvek szerzője. Üzeneteit és útmutatásait közel 60.000 olvasó követi hétről hétre. Péterről kevesen tudják, hogy eredetileg villamosmérnök, és korábban évekig szoftverfejlesztő mérnökként dolgozott. Már 18 éves korában megismerkedett a spirituális filozófiákkal. Hatalmas fordulatot vett az élete, amikor 2002-ben beiratkozott egy spirituális szabadegyetemre, ahol megismerkedett az emberi tudat fejlődésének szimbolikus rendszerével, a számmisztikával és a tarotval. Ez az élmény örökre megváltoztatta a világról alkotott minden addigi elképzelését. Elhatározta, hogy kísérletként kezeli az életét és figyelni kezdte, milyen hatással vannak rá a különböző energiák, amiket a számmisztika módszereinek segítségével képes kiolvasni. Már az első megfigyelései is döbbenetes felismeréseket hoztak számára, amiket 2008 óta folyamatosan megoszt olvasóival gyakorlatias útmutatók formájában.


Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment-template.php on line 1478

Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php on line 921

Fatal error: Uncaught Error: Cannot create references to/from string offsets in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php:927 Stack trace: #0 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment-template.php(1482): separate_comments('') #1 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-content/themes/optimizePressTheme/themes/3/single.php(74): comments_template('/comments.php', true) #2 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/template-loader.php(77): include('/web/indigoonli...') #3 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-blog-header.php(19): require_once('/web/indigoonli...') #4 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/index.php(17): require('/web/indigoonli...') #5 {main} thrown in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php on line 927