Augusztus első hetében végre elkezdődik, amire régórta vársz

Az augusztus hónap energiái végre lehetővé teszik számodra, hogy a tettek mezejére lépj. Ha eddig úgy érezted, hogy valami láthatatlan erő visszatart téged az csak azért volt, hogy felkészülhess erre a pillanatra. A hónap első hete pedig rendkívül intenzív energiákat hoz számodra, amik tüzesek és lendületesek lesznek. Nem ülhetsz most ölbetett kézzel. Haladéktalanul cselekedned kell bármilyen ötlet, sugallat, megérzés ami megjelenik benned.

Minden ami most történik egy sokkal nagyobb terv részeként történik veled, mint amit ebben a pillanatban, akár csak fel tudnál fogni. Egyszerűen csak bízz abban, hogy a most érkező erők abban segítenek téged, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyél. Erősen felgyorsulnak  most az események, pedig eddig sem nagyon volt időd lazítani, de ami ezután következik az sokkal intenzívebb lesz minden eddiginél. Csatold be a biztonsági övedet és kapaszkodj erősen, mert az életed most repülőrajtot vesz az új valóság felé, ahová majd szeptember első napjaiban fogsz megérkezni

Augusztus első hetének számai elárulják mire számíthatsz az elkövetkezendő napokban

2016.08.01
2  7   8   1
9      9
18
9

A tripla 9-es szám energiája előkészít téged a hamarosan érkező dimenzióváltásra

Az idei év legerőteljesebb energiája, még előtted áll. Szeptember kilencedik napján nyílik majd meg a 9:9:9 dimenziókapu, ami beteljesíti az idei év spirituális átalakulását. A kilences szám a legmagasabb rezgésű mind közül a számmisztikában, ezért hozzá tartozik a legmagasabb rezgésű spirituális energia is.

Ez az energia sokkal inkább szellemi, mint anyagi, de a három kilences szám arra is utal, hogy testi, lelki és szellemi szinten is egy magasabb rezgésű állapotba készülsz belépni. Ez azt jelenti, hogy rendkívül intenzív testi változásokra számíthatsz, ami megtisztulással kezdődik majd. Az sem kizárt, hogy egy gyors lefolyású megfázás szerű, de nagyon intenzív betegségen esel majd át, ami annak a jele lesz, hogy a tested rezgése megkezdte az áthangolódást.

A lelki hatása ennek az energiának erősen hullámzó érzelmekben lesz utólérhető. Ne lepődj meg, ha rövid idő alatt erős hangulatingadozásokat élsz majd át. Ne ijedj meg, figyelj a légzésedre és hangolódj össze az energiákkal. Megváltozik a gondolkodásod is ennek az energiának a hatására és túlsúlyba kerülnek majd az intuiciók az eddigi észérvek helyett. Neked csak annyi a dolgod, hogy megengedd, hogy mindez megtörténjen.

A 18-as szám energiája segít elengedni a félelmeidet

A tripla kilences szám energiájának középpontjában egy 18-as számot találsz, ami nem véletlen. Ahhoz, hogy a mostani rendkívül intenzív változás megtörténhessen el kell engedned a félelmeidet. Ehhez mindössze arra lesz szükséged, hogy egy rendkívül rövid időre hajlandó legyél szembenézni velük.

Amilyen hamar jönnek, olyan hamar el is mennek majd, ha nem mondasz nemet rájuk. Légy bátor, mert most szükség lesz az elszántságodra ahhoz, hogy ne ragadj le annál, ami elsőre félelmetesnek tűnik majd. Ne feledd nem minden az, aminek látszik

Az 1-es szám mozgósítja körülötted a teremtő erőket

Az áthangolódás alatt az életed megy tovább, semmi nem áll meg egyetlen pillanatra sem. Ne is próbálj most kifogásokkal kibújni a felelősség alól. Cselekedned kell, de minden segítséget megkapsz, amire szükséged van. Ha igent mondasz, akkor úgy fogod érezni magad, mint egy felfűtött rakéta, ami alig várja a kilövést.

Az egyes szám energiája a mágus energiája. Képes vagy pusztán a gondolataiddal, a hiteddel és a tetteiddel hegyeket megmozgatni. Semmi különös dolgot nem kell tenned, mint megengedned, hogy átjárjon ez az erő és benne legyen minden lépésedben. Érezd minden mozdulatodban, hogy hatalmas energiákat mozgósítasz. Kizárólag rajtad múlik, hogy milyen nagy lesz a elért eredmény. Minél nagyobbat mersz álmodni, annál nagyobb lesz a meglepetésed is, amikor azt veszed észre, hogy már meg is teremtetted.

About The Author

Schilling Péter

A 2019 A Bőség Éve, az Ébredj Fel! és a Nincsenek Véletlenek című spirituális sikerkönyvek szerzője. Üzeneteit és útmutatásait közel 60.000 olvasó követi hétről hétre. Péterről kevesen tudják, hogy eredetileg villamosmérnök, és korábban évekig szoftverfejlesztő mérnökként dolgozott. Már 18 éves korában megismerkedett a spirituális filozófiákkal. Hatalmas fordulatot vett az élete, amikor 2002-ben beiratkozott egy spirituális szabadegyetemre, ahol megismerkedett az emberi tudat fejlődésének szimbolikus rendszerével, a számmisztikával és a tarotval. Ez az élmény örökre megváltoztatta a világról alkotott minden addigi elképzelését. Elhatározta, hogy kísérletként kezeli az életét és figyelni kezdte, milyen hatással vannak rá a különböző energiák, amiket a számmisztika módszereinek segítségével képes kiolvasni. Már az első megfigyelései is döbbenetes felismeréseket hoztak számára, amiket 2008 óta folyamatosan megoszt olvasóival gyakorlatias útmutatók formájában.


Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment-template.php on line 1478

Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php on line 921

Fatal error: Uncaught Error: Cannot create references to/from string offsets in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php:927 Stack trace: #0 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment-template.php(1482): separate_comments('') #1 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-content/themes/optimizePressTheme/themes/3/single.php(74): comments_template('/comments.php', true) #2 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/template-loader.php(77): include('/web/indigoonli...') #3 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-blog-header.php(19): require_once('/web/indigoonli...') #4 /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/index.php(17): require('/web/indigoonli...') #5 {main} thrown in /web/indigoonline/mindennapiszammisztika.hu/wp-includes/comment.php on line 927