A most érkező energiák minden csodát megadnak, amit régóta kértél

Ezen a héten az idei év intenzív energiái már nem lesznek szélsőségesen aktívak, de még mindig hullámokban hoznak majd neked feszültséget és túlérzékenységet. Lesznek olyan napok, amikor a kettő együtt lesz jelen az életedben. Ez továbbra is arra sarkall téged, hogy tudatosan tartsd magasan a rezgésed és ne engedd meg, hogy a negatív energiák irányítsanak.…

Tovább olvasom…

Vigyáznak Rád, egy láthatatlan spirituális védőpajzs vesz most körül

Ezen a héten már stabilizálódni és enyhülni látszanak az idei év intenzív energialökései. A hét elején még számíthatsz a túlérzékenység hatásaira, azonban a hét második felében ezek enyhülni fognak és kezelhetővé válnak. Nagyon fontos, hogy a most következő időszakban megerősödik  benned a vágy, hogy megnyílj a külvilág felé és kapcsolatokat teremts, ami most viszonylag könnyedén…

Tovább olvasom…

A héten semmiképp nem maradhatsz spirituális védelem nélkül

Számmisztikai előrejelzés február negyedik hetére Az előtted álló héten csúcspontjára ér az ebben a hónapban rendkívüli intenzitással dolgozó intuitív érzékenység energiája. Ha az elmúlt hetekben úgy érezted, hogy túl érzékeny vagy, akkor erre most még rátesznek egy lapáttal a felfokozódó energiák. Tekintsd úgy, mintha rendkívüli kánikula és tűző napsütés lenne odakint. Készíts védelmet magad köré,…

Tovább olvasom…

A héten érkező energiák kaput nyitnak a csodának, ami most rád vár

Február harmadik hetének számmisztika előrejelzése Ezen a héten az idei év legfontosabb energiája még mindig hullámzásban lesz. A hét első felében csökkennek a feszültségek, ezért nagyon kreatívnak és energikusnak érzed majd magad, azonban a hét második felében újra fokozódik a feszültség, amit még intenzívebb munkával vagy testmozgással tudsz levezetni. Az intuitív érzékenységed továbbra is nagyon…

Tovább olvasom…

Erős hangulatingadozást hoznak a héten érkező energiák

Számmisztikai előrejelzés február második hetére Az előtted álló héten hullámokban megint nagyon intenzívvé válnak az idei év energiái Ez azt jelenti, hogy könnyen tapasztalhatsz erős hangulatingadozásokat, amit érzelmi túlérzékenység fűszerez meg az előtted álló héten. Az intuitív energiák ezen a héten is rendkívül intenzívek lesznek. Érdemes reggelente spirituális védőburkot készítened magad köré. Elég ha elképzeled,…

Tovább olvasom…

Gyors és felszabadító változás kezdődik a héten az életedben

Számmisztikai előrejelzés február első hetére Ezen a héten az idei év legintenzívebb energiája ismét kreatív energiává szelídül enyhítve az általa okozott feszültségeket. Ez az időszak lehetővé teszi számodra, hogy egy kicsit enyhébb tempóban, de mégis határozottan és sikerrel haladj előre az utadon. A hét közepétől az intuitív energiák azonban megint annyira felfokozódnak, amiket megint csak tudatos…

Tovább olvasom…

Ezen a héten nyitott csatornaként kezded fogadni az Univerzum üzeneteit

Számmisztikai előrejelzés január negyedik hetére Ezen a héten valamelyest enyhülnek az idei év intenzív energiái, legalábbis a hét első felében. Az intuitív energiák viszont ebben a hónapban először annyira megerősödnek majd, hogy olyan leszel, mint egy rádióvevő, aki egyszerre fogja az összes rádióadást az Univerzumból és a körülötted lévő valóságból is. Ezt az energiát azért…

Tovább olvasom…

A héten érkező energiák szétrobbantják körülötted a falakat

Számmisztikai előrejelzés január harmadik hetére Ezen a héten tovább folytatódik az idei év rendkívül intenzív energiáinak beáramlása, azonban a hét végére némileg mérséklődik majd ez a hatás, ami az ezzel járó feszültségek enyhülését is elhozza számodra. Ezen a héten két olyan jótékony energia is megerősödik körülötted, ami mindkettő jelen van egész hónapban, de ezen a…

Tovább olvasom…

Csodás dolgokat ígérnek neked a Tarot kártyák 2017 évére

Minden évben januárban elkészítem az aktuális év dátumának tarot kirakásárát, aminek segítségével egy nagyon látványos útmutatást kaphatsz az idei évben rád váró kihívások és lehetőségek megismerésére. A tarot kártyák a számmisztika csodás szimbolikus kifejező formái aminek segítségével sokkal mélyebb és átfogóbb útmutatást kaphatsz mintha csupán a számok jelentését néznéd. 17 – A Csillag kártya azt…

Tovább olvasom…

Október negyedik hetének energiái megmutatják milyen hatalmas erő van a képzeletedben

Az előtted álló hét energiái hatalmas leckét adnak számodra, mert megmutatják, hogyan fog működni az életed alakítása a jövőben. Többé nem várhatod, hogy az égiek az öledbe dobják az ajándékaikat, anélkül, hogy előbb elképzelnéd majd kifejezetten kérnéd azt, amire vágysz. Meg kell tanulnod magad elé vetíteni, megerősíteni és határozottan akarni mindazt, amit meg akarsz kapni.…

Tovább olvasom…

Page 2 of 10